Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Vissztérő érzések ll.

  Hanna szomorúan hazament, legelőször az anyukájának mondta el a történteket, mert mindent megbeszélt vele. Az anyukája első mondata egy régi közmondás volt, amit mondogatni is szokott: -Kislányom, nem kell olyan szekér után futni, ami nem vesz fel. Ha ez a fiú nem úgy szeretett, ahogy te elgondoltad, az nem kell elszomorítson. Istennek jobb terve van veled, mint te azt hinnéd. Még fiatal vagy, nagyon szép és okos lány vagy, én tudom, hogy majd rádtalál az a fiú, aki neked lett teremtve. Megköszönte az anyukájának a vigasztalást majd átment Pannihoz, aki már gondolta,hogy valami nem Hanna elképzelése szerint történt. Azzal vigasztalta legjobb barátnőjét, hogy ezt az Úr így akarta, persze ezt Hanna is tudta, csak az nem volt neki világos, hogy mi jó származhat mindebből. Hazament, majd imádkozni kezdett, kérte Istent, hogy mutassa meg neki milyen céllal lett élete rész Rudi és jól tudja kezelni a kialakultakat, tudjon barátja lenni a fiúnak, majd az egészet nyugodt szívvel az Úrra bí
Legutóbbi bejegyzések

Visszatérő érzések I.

          Egy kisebb szülinapi kerti partin vagyunk, ahol Pannit ünneplik a barátai. Vannak lányok és fiúk is, mégis a lányok vannak többségben. Mivel nincsenek sokan így Panni be tud mutatni mindenkit egymásnak a jobb hangulat kedvéért. Legelőször a legjobb barátnőjét, Hannát mutatta be a társaságnak, majd mikor a fiúkra került a sor, az elsők között mutatta be Rudit, egyik távoli, de számára annál kedvesebb rokonát. Rudi illedelmes volt így külön bemutatkozott mindenkinek, mielőtt Panni bemutatta volna őt. Legutoljára maradt Hanna, akinek egyből felcsillant a szeme a számára új fiút megpillantva és mikor bemutatkozott akkor érzett valami különös érzést Rudi iránt.  Nagyon jó hangulatban telt Panni szülinapja, mindenki nagyon jól érezte magát, különösen Hanna, aki megismerte Rudit és jóban lettek.  A megismerkedés után Hanna titkon megkedvelte a jóképű fiút, akivel egy ideig minden nap beszéltek, tartották a kapcsolatot és az gondolta, hogy Rudi is jobban kedveli őt az átlagnál. Pan

Egy kis útmutató fiataloknak

Ne a külső alapján “ragasztgassunk egymásra különböző cetliket” véleményünkkel. Igazán helyesen csak Jézus keresztjén keresztül tudjuk értékelni magunkat.    Mind csillagok vagyunk, de a legszebben Krisztussal az életünkben ragyogunk! Mindenkinek adatott egy személy, aki a legjobbnak és a legszebbnek látja. Kedves fiúk , ha megláttok egy lányt akkor ne ítélkezzetek/fantáziáljatok róla. Dötsétek el, hogy megakarjátok-e ismerni, ha nem szeretnétek valakit jobban megismerni akkor se beszéljetek vele illetlenül. Figyeljetek oda, hogy kinek mit mondtok, vannak nagyon érzékeny lányok, akiknek lehet rosszul esnek a szavaitok. Viszont vannak olyan lányok, akik a kalandokra, izgalmakra vágynak és ezért jobban imponálnak nekik a “rossz fiúk”.  (a pontos választ nem tudom, mert hidegen hagynak a rossz fiúk, de aki megtudja ezt magyarázni az írja már le kommentbe légyszi :D)   Ne gondoljátok, hogy minden lány egy “rossz fiúval” szeretne kapcsolatot vagy bármit is. Vannak tisztességes

Üres űr és a legfontosabb

Mindegyikünkben van egy űr, amely arra vár, hogy kitöltessék.  Sokféle módon próbáljuk kitölteni ezt a bizonyos űrt: bulikkal, hírnévvel, pénzzel; egyszóval világi dolgokkal. A világi dolgok egy bizonyos ideig boldoggá tesznek, de mi van akkor amikor ezek elmúlnak? Akkor újra és újra keressük ezeket, hogy gondtalan életünk legyen? Tény, hogy ezek a világi dolgok valameddig örömöt okoznak, úgy érezzük, hogy ezek jók; de soha nem teszik teljessé életünket.  Ezt az űrt csupán egy féle képpen lehetséges igazán kitölteni, ugyanis ez az űr az Isten alakú űr. Ő képes ezt betölteni a mérhetetlen szeretetével, viszont ehhez mi emberek is kellünk. Az ember kell megtegye az első lépést, kinyissa a szíve ajtaját, elfogadni Jézus Krisztust a Megváltónak, elhinni, hogy Ő meghalt a mi bűneikért a kereszten és ezzel megmutatta az igaz és örök szeretetét irántunk és utat nyitott nekünk az Örökélet felé.  „Én vagyok az út, az igazság és az élet” – feleli Jézus. Csak úgy mehet valaki az Atyja é

Okostelefon használata

  Napjainkban nagyon elterjedt az okostelefon használata, már a pár éves gyerekektől kezdve. A telefonok használatát már túlzásba tudjuk vinni, annyira, hogy képes akár bálvánnyá válni, függővé tenni, sőt lassan már irányít is minket.  Van olyan eset mikor a telefonunk tényleg fontos szerepet tölt be és szükséges az életünkben, ilyen lehet például egy munka. Naponta használjuk a telefonunkat, ha kell ha nem.    Nézzünk csak egy átlagos napot. Szól az ébresztő, kikapcsoljuk és kezünkbe vesszük a telefont, hogy megnézzük mi hír a világhálón [vagy van az az eset amikor vissza alszunk :))]. Elmegyünk iskolába, munkába és mikor csak lehetőségünk van elővesszük a telefont lecsekkolni, hogy mi történik a világban és csak “görgetünk” céltalanul. Fontos dolgokat, embereket hanyagolunk el a telefon rabsága miatt. Az asztalnál is velünk van és inkább azt nyomkodjuk, minthogy a körülöttünk lévőkkel beszélnénk. Este lefekvéskor az utolsó dolgunk, hogy megnézzük a telefont, mert nem volt elég,

Család és barátok

    Az életben vannak dolgok, amiket nem mi választunk magunknak, így a családunkat sem. Isten egyik legszebb ajándéka. Ő a megfelelő családba helyezett minket, még ha nem is így érezzük.  Személy szerint, nekem csodálatos szüleim és testvérem van. Most már egy fantasztikus sógornőm és egy nagyon aranyos unokaöcsém van, aki ráadásul a keresztfiam is. A testvéremék messze laknak tőlünk, ezért ritkán látjuk egymást / vagyunk együtt, de a távolság ellenére is szeretjük és segítjük egymást. A szüleimmel minden nap együtt vagyunk és nagyon jó a kapcsolatunk.  Természetesen nálunk is vannak konfliktusok, mint minden családban, de ennek ellenére mindig egymás mellett állunk. Kimondhatatlanul hálás vagyok Istennek a családomért, hogy mindig mellettem vannak.         Ahogy a családunkat nem épp úgy tudjuk a barátainkat megválogatni. Nagyon fontos az, hogy hogyan választjuk meg a barátainkat. A legfontosabb szempont, hogy az a bizonyos barát ne lehúzzon minket, hanem támogasson, szere

2019 nyara :)

Június A nyár az egyik unokatestvérem konfirmálásával indult, ahol bevetettem a gyenge fotós tudásom. A nap kellemesen sütött az nap, így tudtunk a természetben is készíteni pár képet. Összességében egy harmonikus napnak mondható.  Mindeközben vártuk, hogy világra jöjjön az unokaöcsém. Az egész család nagyon örült a kis manó születésekor. Mikor először képen megpillantottam, kicsordultak a könnyeim a boldogságtól.  Pár nappal a születése után még csodálatosabb volt élőben látni és karjaimban fogni. A hónap utolsó hete már a keresztelő szervezésével és a gyermekbiblia táborra való készülődéssel telt. Július Gyermekbiblia táborral indult a hónap, ami nagyon kimerítő, de egyben vidám is volt. Hétfőtől szombatig táboroztunk, mikor haza értem annyira fáradt voltam, hogy le is feküdtem. Maradjunk annyiban, hogy azt a hetet nehéz volt kipihenni. :))  Két hétig itthon voltam és foglalkoztam kicsit a keresztelő szervezésével.  23-án mentem az ifisekkel Debrecenbe, Csil