Június
A nyár az egyik unokatestvérem konfirmálásával indult, ahol bevetettem a gyenge fotós tudásom. A nap kellemesen sütött az nap, így tudtunk a természetben is készíteni pár képet. Összességében egy harmonikus napnak mondható.
Mindeközben vártuk, hogy világra jöjjön az unokaöcsém. Az egész család nagyon örült a kis manó születésekor. Mikor először képen megpillantottam, kicsordultak a könnyeim a boldogságtól.
Pár nappal a születése után még csodálatosabb volt élőben látni és karjaimban fogni.
A hónap utolsó hete már a keresztelő szervezésével és a gyermekbiblia táborra való készülődéssel telt.
Július
Gyermekbiblia táborral indult a hónap, ami nagyon kimerítő, de egyben vidám is volt. Hétfőtől szombatig táboroztunk, mikor haza értem annyira fáradt voltam, hogy le is feküdtem. Maradjunk annyiban, hogy azt a hetet nehéz volt kipihenni. :))
Két hétig itthon voltam és foglalkoztam kicsit a keresztelő szervezésével.
23-án mentem az ifisekkel Debrecenbe, Csillagpontra, ami egy református ifjúsági találkozó (fesztivál) és minden két évben kerül sor a megrendezésére. Ez volt az első Csillagpontom és egyben az első sátras táborom is.
Csillagpont
Négyen voltunk egy sátorban, egy falubeli lány, az osztálytársa, “a pesti” lány és persze én. Így négyen uralkodtunk a kúriánkban. :)) Jó kaland volt sátorozni, főleg a lányokkal együtt.
Egy felejthetetlen élmény volt megismerni “a pesti” lányt, aki nagyon kedves, humoros, figyelmes és eltölteni a napokat a társaságában.
Nagyon csodálatos érzés és élmény volt több ezer fiatallal együtt hallgatni az előadásokat, a bizonyságtételeket és együtt dicsőíteni Istent a Csp-band segítségével. A kiscsoportos beszélgetések nagyon jók voltak, megtudtunk osztani azokat a dolgokat, amik bennünk megfogalmazódtak és még sok mindent. :)
A reggeleket dicsőítős áhítatokkal kezdtük, ami nagyon jó nap inditó volt, de ezt hiányoltam a délutánokból. A sok program között sajnos elveszett a lényeg vagyis Isten. Értem én, hogy fesztivál hangulatú az egész, de szerintem a délutáni/esti alkalmak kicsit már átlendült a világi fesztiválok oldalára. Amúgy nem tudok mondani semmi más negatívumot.
Miután haza jöttem, másik nap mentünk a testvéremékhez, látni az unokaöcsémet.
Augusztus
Augusztus 11-én a keresztség
sákramentumával élve, igéretet tettünk, hogy úgy neveljük és neveltetjük Ármint, ahogy az Istennek tetsző legyen és majd önként tegyen bizonyságot a konfirmációkor.
Este már szegény nem tudta mi baja olyan nyűgös volt. Következő nap már sugárzott róla a boldogság, miután kipihente magát. :)
Pár nappal később a szüleimmel kirándulni mentünk a Tordai sóbányába és a hasadékhoz. Felejthetetlen napot töltöttünk együtt.
Augusztus utolsó előtti hetében részt vettem segítőként a vakációs bibliahéten, ahol a szerdai nap én tanítottam a gyerekeknek a bibliai történetet és elmondtam nekik, hogy Isten milyen csodásan körbevesz minket. Remélem, hogy nem volt hiábavaló az a hét.
2019 nyarán csupán egyszer sikerült elmenni strandra, de az is elég volt.
Istennek hála eseménydús és élményekkel teli nyarat hagyhatod magam után.
Istennek hála eseménydús és élményekkel teli nyarat hagyhatod magam után.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése